Mutatjuk, hogyan nézheted meg laptopod akkumulátorának állapotát

Ebben a cikkben megmutatom nektek, hogyan tudjátok megnézni egy laptop akkumulátorának állapotát. Ez alapján már el lehet dönteni, hogy kell-e új akksit venni vagy nem.

Máj 27, 2024 - 20:40
 0
Mutatjuk, hogyan nézheted meg laptopod akkumulátorának állapotát

A művelethez nem kell semmit sem letölteni vagy telepíteni, ugyanis a teszthez a Windows egyik beépített alkalmazását fogjuk használni. Fontos kiemelni, hogy ez a funkció csak Windows 8 és 10 alatt működik. A lítium-ion akkumulátorok egyszerűen nem képesek megtartani azt a teljesítményt, amit új korukban produkáltak, tehát folyamatosan romlanak, ezért néha érdemes megtekiteni, hogy mennyi is az annyi. 

A művelethez nyissuk meg a start menüt és keressünk rá a "cmd" vagy "Parancssor" szavakra. Ezután kattintsunk a Parancssorra jobb klikkel  majd a "Futtatás rendszergazdaként" menüre.

A szemünk elé tárul a csúnyácska parancssor:

Ide kell begépelnünk az alábbi parancsot, majd nyomjunk egy entert.

powercfg /batteryreport 

A  jelentésünk a Windows/system32 mappában landol, de pontosan kiírja a program, hogy hova tette le az elkészített html fájlt. Meg lehet adni paraméterként, hogy hova tegye le az elkészült fájlt, ezt az output kapcsolóval tudjuk megtenni:

powercfg /batteryreport /output "C:\Users\Balázs\Downloads/battery.html"

Keressük meg a kigenerált fájlt, majd nyissuk meg valamelyik böngészővel. 

Rengeteg információ szerepel a jelentésben, ami viszont nekünk fontos az a Battery Capacity history.

A Full Charge Capacity oszlopban láthatjuk, hogy mennyi áramot tudott felvenni az akkumulátor, a Design Capacity-ben pedig azt látjuk, hogy új korában mennyire volt képes, tehát, ha nagyon nagy az eltérés a két érték között akkor az akkumulátorunk megérett a cserére vagy ha régi eszközről van szó, akkor az új gép vásárlására.

Mi a reakciód?

like

dislike

love

funny

angry

sad

wow